Születési Helye: Hacienda Heights, USA (California)
Születési Ideje: 1975 március 75
Csillagjegye: Kos
Édesanyja: Teri
Édesapja: Pa
Testvére: Dana
Magassága: 163 cm
Szeme színe: kékeszöld
Kilenc évesen már el is indult a karrierje, gyereksztárként ismerhette meg a világ a Kids Inc. című sorozatban. Több reklámfilmben is szerepelt, majd egy rész erejéig láthattuk őt a Rém rendes családban is. Azonban ebből hamar elege lett, aztán a későbbiekben mégis úgy döntött, hogy visszavágyik a show businessbe.Ebből a megfontolásból megalapította két barátnőjével a Wild orchides-t (Vad orchideák). Ez a formáció azonban nem hozta a várt sikereket, így aztán hamar felbomlott a csapat. Nehezen emésztette meg a kudarcot Stacy. Elkeseredettségében droghoz nyúlt. Erről csak akkor sikerült lemondania, amikor találkozott Will.i.am.-mel, és az együtteshez szerződött. Eközben rövid ideig, még Britney Spears előtt együtt járt Justin Timberlake-el. Azonban ezt Fergie szégyellte, mert Justin ekkor még csak tizenhat éves volt, hét évvel fiatalabb, mint ő. Jól megértették egymást, mivel mind a ketten igen szerették a hip-hopot. Sokat beszélgettek például a Black Eyed Peas-ről, hogy milyen jó zenét is csinálnak. A kapcsolatnak azonban hamar vége szakadt, de bartságuk még ma is megmaradt. Sokat járnak együtt bulizni, és Stacy remekül kijön Timberlake mai barátnőjével is, Cameron Diazzal. 2004. novemberétől boldog párkapcsolatban él Josh Duhamel-lel, aki amerikai sorozat szereplő. Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy kit tart mostanában a legszexisebb nőnek, majd ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy Stacy Fergussont. Nem sokkal rá Fergie meg is jelent egy részben, majd együtt vacsoráztak. A színpadi balesetekből neki is kijutott, még ha ez nem is járt fájdalommal. Ausztráliában történt, hogy miután először lépett színpadra a B.E.P. teljes jogú tagjaként, bizony a megilletődöttségtől nem tudta visszatartani szükségleteit. Mivel előtte megivott egy jó pár pohárral az izgatottság miatt, aztán meg nem ment el toalettre, a színpadon bepisilt.
Megosztás
Link:
Hozzászólások (0)
Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!